Logo Logo

Page title

"Ha könnyen megijedsz, Vívást tanulni ne siess."
Johannes Lichtenauer

Üdvözöljük a Kard Rendje Lovagi Kör és Vívóiskola Egyesület honlapján!

2003-ban alakult csoportunk a történelmi európai harcművészetek oktatásával foglalkozik, ezen belül is főként a hosszúkard vívásával.

Hogy mi is az a történelmi európai harcművészet? Ez egy olyan tradíció, ami a középkori és a kora újkori Európában elterjedt volt, és a mindennapi élet részét képezte. Ez annak köszönhető, hogy akkoriban a vívás ismerete alapvető volt az élethez, hiszen nem csak a háborúk, hanem a civil élet is sokszor megkövetelte, hogy az ember fegyverrel védje meg magát. Iskolánkban főként ez utóbbival, a civil vívással foglalkozunk, mely a XVI. században már részben sporttá vált. Az edzéseinken rendszeresen oktatott fegyvernemünk a hosszúkard.

fencing

A Kard Rendje címere

fencing

fencing

Munkánkhoz elengedhetetlen, hogy ezt a művészetet a középkorból és a kora újkorból ránk maradt könyvekből tanulmányozzuk, és kutassuk. Iskolánkban főként Joachim Meyer 1560-ban kiadott könyvéből tanulunk, melynek nagy része már elérhető magyar nyelven is. Ezen a könyvön kívül több másikat is olvasunk, értelmezünk a jobb megértés, a pontosabb tudás érdekében. Könyvtárunkban több vívással foglalkozó mű magyar fordítása is elérhető. Edzéseink fő tárgya a hosszúkard és a birkózás, de külön időpontokban egyéb fegyverekkel is foglalkozunk.

Egyesületünk keretein belül több városban is tanítjuk ezt a művészetet. Ezek helyéről és idejéről pontosabb felvilágosítást az edzések menüpont alatt olvashat. A csatlakozni kívánókat egész évben várjuk, folyamatos a tagfelvétel. Edzéseinkre mindenkit szeretettel várunk.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy szerény vívóiskolánk egyik tagja, és így az egész egyesületünk 2006 óta tagja lehet az Történelmi Európai Harcművészetek Koalíciójának (HEMAC), ami Európa legnagyobb szaktekintélyeit tömöríti ebben a témában.

Reméljük, megtalálja honlapunkon, amit keres, és hasznosan tölti itt idejét!

A Kard Rendje csapata

fencing